Ajánló Könyvajánló

Dream Baby Blog – Gaby Roney – A Huszár esküje

Gaby Roney – A Huszár esküje

A Huszár esküje szerintem egy végtelenül különleges történet, főleg azért, mert olyan témához nyúl, ami talán nem megszokott, főleg ha elsőkönyves íróról van szó. Az első könyves írók talán inkább a biztonságos témaválasztás mezsgyéjén haladnak, azonban Gaby Roney bebizonyította, hogy elsőre is lehet magas színvonalon dolgozni.

A magyar történelemről elsőre mindenkinek az általános iskolai, gimnáziumi tanulmánya jut eszébe. Sokakban rendszerint nem hagynak mély nyomot az órán tanult, néha száraznak és töménynek ható anyagrészek. Azonban A Huszár esküjében úgy kerül bemutatásra a magyar történelem 1800-as évei, ami mindennek mondható csak éppen unalmasnak nem.

A borító 10/10-es választás volt. Egyszerre pajkos mégis stíluskövető. Számomra kissé furcsa a sárga és bordós/pirosas színválasztás a címben és az író neve körül. Az szerintem kicsit leugrik az összképről, de a betűtípus az remek választás volt.

A történet szövege nagyon érett és átgondolt fogalmazást sugall. Pont ilyennek képzelném ennek a kornak a társalkodási és beszélgető stílusát. Biztos vagyok benne, hogy ezen kívül a történelmi háttér és kultúrjegyek felkutatásában is rengeteg előzetes munka volt. Ezért szintén elismerés illeti az írónőt, mert a fáradozásainak hála bárki úgy élheti meg az olvasást, mintha egy korhű, kosztümős filmet vetítene le a fejében.

A könyv végig érdekes marad, annak ellenére, hogy milyen terjedelmes. Gigi tipikusan olyan lány, akiért végig lehet szorítani. Ami őt illeti, vele kapcsolatban azt muszáj megjegyeznem, hogy engem kissé zavart, hogy a legtöbbször ezen a néven volt rá hivatkozva az Emese vagy az Abigél helyett. Persze lehet, hogy ez csak a saját hülyeségem, de nekem ez a név valahogy ilyen formában nem passzolt ehhez a korhoz. Az Abigél pont elég lett volna magában is. A karaktere szépen fejlődött és tökélesen látszott rajta, hogy ő nem olyan / nem lehet olyan, mint a modern korok lázadni próbáló fiatal lányai. Dicséretesnek találtam, hogy nagyobb engedelmesség nélkül belement abba, hogy Bécsbe menjen annak ellenére, hogy biztosan nem akart.

Roland megnyerő húszár karakter, akinek nem volt könnyű lavíroznia az érzései és a kötelezettségei között. Sok esetben a viselkedése szerintem pont azért volt olyan, amilyen, mert ő nem lehetett olyan férfi, aki azt teszi azonnal, amit a szíve vagy a vágyai diktálnának. Izgalmas volt, egy efféle románcot megismeri, aminek ennyire szabályozott körülményei akadtak. Néha egészen elmosolyodtam, amikor hivatalos csomagolásban tálalt Giginek olyasmit, amivel szerintem csak a féltékenységét akarta palástolni. Viszont sok ilyen esetben szerintem vissza is élt a hatalmával, ami nem volt túl fer a részéről.

Teljesen biztos vagyok abban, hogy Gaby Roney ezen könyve egy üde színfolt a magyar kortárs írók palettáján. Ritka regény, ami akár egy hiteles naplótörténetnek is beillene, ha E/1-ben íródott volna.

Dream Baby

Ha kedvet kaptatok az olvasáshoz, itt tudjátok beszerezni: Book Dreams Kiadó 

„A magyar grófnő, aki képes megváltozni azért a huszárért, aki egykoron megalázta, és örökre elrabolta a szívét. A huszár, aki csak egy férfinak tartja magát, méltó akar lenni, a szerelmére. Egy politikai helyzet. Egy lovasbaleset. Egy titok…

Elveszettség, bűnbocsánat és önkéntes rabság. Ez az, ami mindkettőjükre vár, hogy megtalálják az egymáshoz vezető utat.”

Vélemény, hozzászólás?