Ajánló

DREAM BABY BLOG – Susannah Skiethen – Első látásra

Susannah Skiethen – Első látásra

Erről a novelláról egy dalszöveg konkrét sora jut eszembe. „ Az első pillantás mindig a legszebb, mert elvarázsol” éneklik Cario, Csepp a tengerben című nótájában. Susannah Skiethen amúgy is nagy kedvelője a legjobb első találkozások megalkotásának, és így tett ebben az írásában is.

Az Első látásra egy olyan történet, amire az átlagember azt mondaná, hogy „na persze ilyen sosem történik a valóságban.” Nos, ez a történet rácáfol erre a kijelentésre, mert ha minden igaz, a cselekménye igaz történetet dolgoz fel.

A borító tipikusan Susannah Skiethen stílusú. Engem teljesen az írónő „Együtt veled” sorozatára emlékeztet. Míg nem olvastam el a fülszöveget, azt is gondoltam, hogy újra egy Együtt veled spin-off történettel lesz dolgom, de nem így volt. Az Első látásra kicsit más. A fedlap végtelenül romantikus, meglehetősen meghitt pillanatban ábrázol egy szerelmes párt. Tetszik a naplementés tengerpart. A betűtípus is azt sugallja, hogy egy szerelmes történettel lesz dolgunk.

A történet lényegében Mia és Kyle egymásra találásáról szól, ami nem is alakulhatott volna bonyodalmasabban. Szó szerint mondhatjuk, hogy a kölcsönös vonzalom kialakulása ellenére, baj jött baj hátán, az pedig egyik szereplő életét sem könnyítette meg, hogy nem tudtak teljesen őszinték lenni a másikhoz. Sokáig aggódtam, hogy meglesz-e számukra a boldog happyend… de, hogy így lett-e, azt mindenki derítse ki magának!

Mia tipikusan az a nő, akiből rengeteg van a világon. Egy olyan párkapcsolatban él, amiről tudja, hogy nem tökéletes, talán már unja is, de képtelen arra, hogy kilépjen belőle, mert a múlt szép pillanatait eleveníti fel magának újra és újra. A barátai is biztatnák, hogy lépjen a változás felé, de egészen addig képtelen rá, míg be nem lép az igaz szerelem az ajtaján.

Kyle-lal megfordul a világ, ahogy belép Mia életébe. Voltak tervei, másféle vágyai, de amint megpillantotta Miát, az mindent felülírt. Kész lett volna bármire a lány kedvvért, akit minden bizonnyal maga a sors taszított az útjába – vagy egy hamburgeres plakát 😀

Ez a történet tökéletesen bemutatja, hogy azért boldoggá válni sem olyan egyszerű, mint ahogy azt az emberek képzelnék. Ahogy az is teljesen nyilvánvaló lesz, hogy a kommunikációnak milyen kulcs szerepe van életek alakulásában. Talán ez a novella arra is próbál rámutatni, hogy nem elég valamit kigondolnunk… annak meg kell győződni a valóságtartalmáról is!

Viszont, bátran ajánlom azoknak a romantika kedvelő olvasóknak, akik szeretnek izgulni a szerelmespárokért, mert itt aztán tényleg sokáig kérdőjel marad, hogy beteljesül-e a szerelem első látásra érzése.

A novellát itt tudjátok beszerezni: Book Dreams Kiadó

Vélemény, hozzászólás?