Érdekesség

Újévi fogadalmak, babona. Te hiszel benne?

Újévi fogadalom, babona.

Itt az év végé, ránk köszönt az újév. Ilyenkor elgondolkodunk, mit tettünk jól vagy esetleg valami hibás döntést hoztunk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy Szilveszterkor Fogadalmakat teszünk, hogy az újévben mindent másként csinálunk. Be is tartjuk őket? Az már máskérdés.

Azt tudtátok, hogy az újévi fogadalmakat már az ókori Babilóniában is tettek és a rómaiak folytatták? Babilóniában egy 12 napos fesztivál keretében , az úgy nevezett Akitu-ünnep keretében tettek újévi fogadalmat, ami március közepére esett. A Rómaiak ilyenkor, ajándékokkal kedveskedtek a szeretteiknek és meg-bocsájtottak az ellenségeiknek, hogy tetteikért Janus megjutalmazza őket.

A kereszténység elterjedésével vált önmarcangolássá, hajtotta az embereket a depresszióba. A korai keresztények az újév első napján tartottak meditatív önvizsgálatot. A 18. század derekán a metodista egyház tagjai ezen a napon imádkoztak, zsoltárokat énekeltek és igyekeztek elterjeszteni a hedonista
újévet köszöntő ünneplések alternatíváját. De az ősi újévi fogadalmak szokását a nagy gazdasági világválság idején porolták le Amerikában.

Általában a fogadalmakat tevők 80%-ka nem tartja be a magának tett ígéretét, a maradék 20%-ék igyekszik, de pár hónapon belül feladja. Lényeg; hogy egyszerű fogadalmakkal kezdj, amit meg is tudsz valósítani. Tűz ki egy célt magad elé, és addig küzdj, míg sikerül megvalósítanod. Tudatosíts magadban az elhatározás-odat, bízz magadban, haladj fokozatosan, kerüld a kísértést, és ne csüggedj, ha
valami elsőre nem úgy sikerül, ahogy eltervezted.

Angliában azt mondják; Ha több fogadalmat tettél, elsősorban csak egyre koncentrálj, tervezz előre, próbálj ki valami újat, gondold át a dolgokat, írj listát arról, hogyan fog az életed megváltozni, ha valami teljesül jutalmazd magad, vezess naplót.

Nézzük a fogadalmakat.

 

Első helyen biztosan az a fogadalom áll: Idén akkor is leadok pár kilót.
Második helyen áll az a fogadalom: Leteszem a cigit.
Harmadik helyen áll: Többet foglalkozom magammal és a szeretteimmel.
Negyedik helyen áll: Akkor is boldog leszek.
Ötödik helyen áll: Spórolni fogok.
Hatodik helyen áll: Megtalálom a szerlemet (minden évben megfogadom, de sosem teljesül)
Hetedik helyen áll: Új hobbiba kezdek.

Nemcsak fogadalmakat tesz ilyenkor az embere, hanem számos babona is kötődik e naphoz. E napon a legények ostorral, kereplővel, kolopmppal próbálták az ártó szellemeket elűzni. Erre ma a duda hivatott arra, hogy elűzze a rosszat. De éppúgy, mint Luca napján, e napon is tilos volt mosni, tekergetni, mert úgy hitték, kirázzuk a gazdagságot, ezért a szemetet is tilos kivinni. Tilos szárnyast
fogyasztani, hisz’hátra felé kapar. Ha halat eszünk, elúszik a szerencsénk. A malac jó választás, hisz’ az orrával túrja elő a szerencsénket. De ha a malac farkát valaki meghúzza, annak a személynek tuti malaca lesz jövőre. Tilos az év első napján vendégeskedni, de ha mégis, az első bekopogtatónak, férfinak kell
lenni, nehogy a szerencse odalegyen. Ez a hagyomány, abban a formában maradt meg, hogy mindig a férfinak kell elsőként boldog újévet kívánnia. Kerülni kell a veszekedést az újév első napján, ha így történik, akkor az egész  évben torzsalkodni fogunk egymással.
De ha már a babonáknál tartunk, azt ételekről se feledkezzünk meg. Év első napján az étkezést, lencsével kell kezdeni, ennek a lencsének megfőve szilveszter éjjelén, pontban éjfélkor már a konyha asztalán kell lennie.

E.M.Miller

Vélemény, hozzászólás?