Ajánló

Hat romantikus, bekuckózós történet a téli estékre

Hat romantikus, bekuckózós történet a téli estékre
Karácsonyi könyvekre vadászva találtam szembe magam Sarah Morgan nevével. A számomra ismeretlen írónő több kötetet is írt karácsony témában. A keresgélés közben egy sorozatra bukkantam tőle, az O’Neil testvérekről.

 

1. Sarah Morgan: Hóvarázs (Neil testvérek 1.)

Tartalom:
Kayla Green csak egy dolgot szeretne karácsonyra: hogy a szeretet ünnepe mihamarabb véget érjen. A sikeres PR-tanácsadó ugyanis ki nem állhatja a piros masnikba, csillogó üveggömbökbe, fenyőágakba öltözött várost, a rénszarvas-szánon érkező Mikulást pedig nagyjából annyira várja, mint a félévente esedékes látogatást a fogorvosnál. Így aztán kapóra jön neki egy év végi munka. Jackson O’Neil megbízza, hogy találjon ki egy reklámkampányt a családi vállalkozás, a festői környezetben lévő Snow Crystal Sí- és Üdülőközpont számára. Kayla boldogan hagyja ott New York karácsonyi forgatagát abban reménykedve, hogy az isten háta mögötti erdei szállásán egyetlen fényfüzér, karácsonyfa vagy mézeskalács figura sem szúrja majd a szemét. De csalatkoznia kell: már a legelső találkozás az O’Neil famíliával rádöbbenti, hogy Snow Crystal egyáltalán nem az a hely, ahol el lehet bújni a karácsony és a család elől…

2. Sarah Morgan : Talán majd karácsonykor (O’Neil testvérek 2.)

Tyler O’Neil sílesiklásban verhetetlen, de apaként elég messze van még az aranyéremtől. Hogy bebizonyítsa kamasz lányának, Jessnek, mennyire szereti, a világ legszebb karácsonyát szeretné megrendezni neki. A Snow Crystal Sí- és Üdülőközpont, az O’Neilek családi vállalkozása pompás keretet biztosít az ünnepnek, de a részletek kidolgozásában Tyler segítségre szorul. És ki más segíthetne neki, mint Brenna, a gyerekkori jó barát, aki a síterepek mellett az ünnepi dekorációk útvesztőjében is remekül eligazodik. Mindhárman – Tyler, Brenna és Jess – titkon szívből vágynak szeretetre, szerelemre, igazi családra, s talán karácsonykor valóra válnak az álmok…

 

Ha már Sarah Morgan, akkor róla érdemes tudni, hogy ebben a témában nem egyedülállóak az O’Neil fivérekről megírt alkotásai.

 

3. Sarah Morgan: Karácsony tizenkét napja

Két romantikus karácsonyi kisregény egy könyvben.
Tartalom:

Karácsony tizenkét napja

Nehéz karácsonyi hangulatba kerülni, amikor valaki elveszíti a lakását és az állását is. Ám Evie hisz abban, hogy végül jóra fordulnak a dolgok, és erről igyekszik meggyőzni a gazdag, jóképű, de cinikus és rideg szállodatulajdonost, Riót is.

Újévi kívánság
Két éve már, hogy Amy Avanti doktornő se szó, se beszéd, elhagyta férjét, a szintén orvos, olasz származású Marcót. Most azért érkezik Penhally Baybe, hogy aláírassa vele a válási papírokat, ám a férfi szinte oroszlánként küzd a házasságáért. Kapóra jön neki, hogy megüresedett egy állás a rendelőintézetben, és ráveszi Amyt, vállalja el a helyettesítést. Reméli, hogy néhány hét alatt ki tudja deríteni, miért is akar annyira válni a felesége, aki különben fölöttébb szenvedély-esen viszonozza gyöngéd közeledését…

 

4. Sarah Morgan: Gyere haza karácsonykor!

Tartalom:
A hóborította Skót-felföldön Suzanne McBride a tökéletes karácsonyról álmodik…
Három örökbe fogadott lánya hazajön az ünnepekre, és ő már alig várja, hogy találkozzanak. De vajon elegendő-e a karácsony varázsa, hogy összehozza a McBride lányokat? Elég szoros-e a családi kötelék egy közösen eltöltendő téli vakációhoz? A munkamániás Hannah tisztában van vele, hogy nem hagyhat ki két családi karácsonyt egymás után. De igazából nem is a szülői elvárások nyomasztják, hanem egy titok, amely mindent megváltoztat, talán az egész életét is. Bethnek, aki főállású anya, szintén megvannak a saját problémái. Azon rágódik, visszamenjen-e dolgozni, de nehéz úgy fontos döntéseket hozni, hogy az embert folyton idegesítik a rokonai. Aztán ott van Posy, aki egyáltalán nem biztos benne, hogy jó-e így az élete, de tekintve, hogy úgy érzi, a szülei csak rá számít-hatnak, nem mer változtatni rajta. És akkor még nem beszéltünk a jóképű szom-szédról, Luke-ról, aki határozottan tetszik neki!

Elszakadva Sarah Morgan írásaitól, számtalan romantikus történettel találkozhatunk a könyvek birodalmában. Nehéz választani a szebbnél szebb olvasmányok között. Trisha Ashley és Susan Wiggs regényei esetében a borító volt az, ami először megfogott.
Lássuk, miről is szólnak ezek az alkotások.

 

5. Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem

Tartalom:

A karácsony mindig is szomorú időszak volt a fiatal özvegy, Holly Brown számára. Ezért amikor felkérik, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső házra a lancashire-i lápvidéken, nem képes visszautasítani az ajánlatot, mivel ez tökéletes ürügy arra, hogy megfeledkezhessen az ünnepről. A ház tulajdonosa, Jude Martland szintén távol akarja tartani magát a családi karácsonytól, mivel a legutóbbi alkalommal az öccse megszökött a menyasszonyával. Ám amikor arra kény-szerül, hogy váratlanul hazatérjen, azt látja, hogy minden a feje tetejére állt,
és úgy tűnik, Holly van az események középpontjában. Amikor pedig a hófúvás elzárja az utakat, senki nem szökhet el. A kénytelen összezártságban Holly és Jude sokkal többet kapnak az ünneptől, mint amire számítottak – és ezt a karácsonyt soha nem fogják elfelejteni!

 

6. Susan Wiggs: Gyertyafényes karácsony

Tartalom:
A főszereplők, Darcy és Logan túlestek már egy-egy komoly csalódáson, azonban teljesen máshogy élték meg, a férfi ugyanis válása után is kész újra családot alapítani, a nő viszont fél az új kapcsolattól. A két magányos ember mindezek ellenére nagyon jól érzi magát egymás társaságában, sétálnak a hóesésben, hosszasan beszélgetnek a kandalló mellett. És bár egymásba szeretnek, az érzéseik egyáltalán nem biztos, hogy vannak annyira erősek, hogy
legyőzzék az útjukba kerülő akadályokat.

Ezekkel a könyvekkel garantált a hangulat a hideg, kuckózós estékre.

 

 

Susannah Skiethen

Vélemény, hozzászólás?