Érdekesség Film

SZEX ÉS NEW YORK – A VISSZATÉRÉS

 

 

 

Ha meghalljuk, hogy Szex és New York, mi ugrik be elsőként? Hát mi más, vagy inkább ki mások, mint Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda. Továbbá mindaz amit ők négyen sok-sok éven át képviseltek: szingliség, barátság, szerelem, rengeteg szex, bukások és talpraállások. Mindezt páratlanul stílusosan, méghozzá javarészt Manolo Blahnik cipőkben. ☺

Tagadhatatlanul kedvenceim voltak, akik mondhatni végigkísértek tini koromtól egészen a felnőtté válásomig. Végigizgultam minden egyes kudarcot és örültem a happy endeknek.

Összesen hat évadot (1998-2004) élhettünk meg és át az ikonikus quartett-tel, majd megleptek minket még két ráadás filmmel (2008., 2010.), aminek úgy tűnik újabb folyatása következik.

 

Annak ellenére, hogy sokan támadták, komoly sikereket aratott az ezredforduló környékén vetített széria. A kritikusok negatívumként hozták fel többek között, hogy divatot teremtett a szingliség fogalmának, mellyel abszolút a házasság és családalapítás elleni életformára buzdította a rajongókat.

Ez a támadó tényközlés már csak azért is áll gyenge lábakon, mert a főszereplő négy hölgy közül három számára esküvőt, közülük is kettőnek családot hozott a sorozat happy end-je. Samantha pedig…nos ő Samantha. A kivétel. Aki úgy volt boldog, ahogy, házasság és gyermekek nélkül. És neki ez volt az örömteli befejezés. Őszintén: el tudtátok volna képzelni Samantháról, hogy például Smith-szel családot alapítanak? Én nem igazán.

A rajongók nagy örömére úgy tűnik, visszatérnek a képernyőre, de négy barátnő helyett csupán hárman. Samantha ezúttal kimarad. Miért is? Több ízben volt hangos a média a Carrie Bradshaw-t és Samantha Jones-t megformáló Sarah Jessica Parker és Kim Cattrall színésznők között elmérgesülő viszálytól. Úgy tűnik, sok év elteltével sem sikerült rendezni viszonyukat, ezért a sorozatból sajnos Samantha hiányozni fog.

Az újabb széria az And Just Like Thatalcímet kapta, amely tíz darab félórás részből fog állni és a tervek szerint tavasszal kezdik majd forgatni, írja a Variety.

Mennyire fog előnyére válni a Szex és New York, mondhatni sokak számára jelképpé formálódott sorozatának, hogy Samantha Jones karaktere nem tűnik fel? Meglátjuk. Mindenesetre nekem hiányozni fog és már most biztos vagyok benne, hogy nem lesz ugyanaz a feelingje, mint anno volt.

 

Susannah Skiethen

Vélemény, hozzászólás?